Kora gyerekkori éveimben is biztos voltam benne, hogy vállalkozó szeretnék lenni. Ez az érzés az évek során egyre erősödött bennem. Tudtam, hogy valami maradandót szeretnék alkotni, amire egyedül is képes vagyok.
Az első élményem az ingatlanszakmával a saját családi házunk eladása során történt. Miután a piacon fellelhető ingatlanközvetítők bevonásával eredménytelen hónapokon voltunk túl, a saját kezembe vettem az ingatlaneladás menedzselését. Értékesítői múltam segítségével, akkoriban még laikusként 2 hónapon belül sikerült eladnom a házat. Ebben az időszakban már új kihívásra vágytam a karrieremet illetően, így az új sikerélmény szolgált alapul a szakmában való elindulásnak.
Töretlenül hiszek azokban a projektekben, ahol a hosszú időn át a piacon maradt/ragadt ingatlanok menedzselését vehetem át, majd vihetem sikerre rövid időn belül, az új alapokra helyezett stratégiával. Amikor ilyen típusú megbízást kapok, kifejezetten élvezem az ingatlan értékesítésének folyamatát, mert amellett, hogy minden ügylet által új kihívásokat kapok, megerősítenek benne, hogy a megfelelő szakmai alapot és a fejlődés iránti elkötelezettséget siker koronázza.
Az évek során egyre fontosabbá vált számomra a személyes sikereim és eredményeim mellett a mentorálás, ennek kapcsán pedig sikermegosztás élménye.
Az üzleti vonal mellett nagy vágyam egy gyerekeket képviselő karitatív szervezet létrehozása, mert hiszek benne, hogy tudunk még jót tenni egymással, egymásért. A késztetés a családcentrikus életszemléletem hozadéka, szoros a kapcsolatom a szüleimmel, testvéreimmel és a gyerekekkel. A párommal már több, mint 5 éve alkotunk egy párt, aki nemcsak a magánéletünkben hű társam, hanem szakmailag is az elsőszámú támogatóm.
Ha úgy érzi bármiben segíthetek, kérem keressen a lenti elérhetőségeken.