[woo-currency-switcher]
[woo-currency-switcher]
RÓLUNK

Szöllösi Ádám

Kereskedelemi és marketing tanulmányaim miatt költöztem Budapestre több mint 10 éve. Egyetemi tanulmányaim után értékesítőként dolgoztam, majd új kihívásokat keresve egy építőipari vállalkozást alapítottam amivel szép sikereket értem el, viszont az emberek segítése hiányzott belőle – emberek személyes álmait, vágyait szerettem volna valóra váltani. Az ingatlanszakma súlyát az első lakásvásárlásomkor ismertem fel, amikor sajnos olyan ingatlanosokkal találtam szembe magam akik nem voltak elhivatottak és szakértők.

Ekkor láttam meg a lehetőséget: ez az a szakma amiben ki tudok teljesedni úgy, hogy én megfelelő minőséget fogok nyújtani. Alapos piackutatás után az Ingatlanpáholy mellett tettem le a voksom, mivel itt a szakmai tudás mellett emberközpontú szemlélettel dolgoznak mind a vezetők mind a kollégák. Legfontosabb számomra hogy minden helyzetben az ügyfeleim érdekeit képviseljem maradéktalanul hisz fordított helyzetben én is ezt várnám el.

Teljeskörű szolgáltatást nyújtunk legyen szó pénzügyi, jogi, belsőépítészeti és biztosítási megoldásokról, számíthat ránk. Ha bármilyen kérdése lenne ingatlan ügyben, kérem keressen bizalommal a lenti elérhetőségeim egyikén.

Listázott

Ingatlanok

ÍRJON AZ INGATLANPÁHOLYNAK!

Kapcsolat

Iratkozzon fel

Hírlevelünkre

A WEBOLDAL ÉS AZ OLDALON TALÁLHATÓ ADATOK AZ INGATLANPÁHOLY TULAJDONÁBAN ÁLLNAK. AZOK SAJÁT FELHASZNÁLÁSA SZIGORÚAN TILOS. AZ OLDALON TALÁLHATÓ ELÉRHETŐSÉGEK FELHASZNÁLÁSA ÜZLETI CÉLRA TILOS. 

COPYRIGHT © INGATLANPAHOLY KFT. 2022 | Adatkezelési tájékoztató